Már megszokhattuk, hogy a Husqvarna márka nem csak a robotfűnyírók történelmében volt úttörő, hanem évről évre, az innovációban is élen jár. Ezért is rajongunk mi is ennyire a márkáért, mert nem ül a babérjain, hanem folyamatosan fejleszt, és irányt mutat a robotfűnyírók piacán. Nincs ez másképp a 2022-es évben sem, amikor is számos új és megújult modell mellett ismét megjelentek új funkciók is a robotfűnyírókban. Lássuk tehát sorban, mik az idei újdonságok:
Megújuló Automower 310 és 315 modellek:
2020-ban mutatkozott be az alapjaiban is vadonatúj 305-ös típus, ami olyan nagy sikernek bizonyult, hogy a 2022-es modellévre ennek a mintájára, műszaki alapjaira került át a 300-as sorozat két másik húzó modellje, az Automower 310 és 315 is. Az új gépek kaptak a nevük mögé egy Mark II jelölést is, hogy mindenki számára könnyen megkülönböztethetőek legyenek a korábbi modellektől.
Nézzük mi változott: az új típusok is megkapták a 305-ösről már ismert modern, fiatalos dizájnt és hatékonyabbá tették a működését is, némileg megemelkedett az óránkénti területkapacitása, így kevesebb idő is elég neki ugyanarra a felületre, többet élvezhetjük mi a tökéletes pázsitot. Elérhetővé vált továbbá a 305-ben nagyon kedvelt keskeny sávnyírás funkció is, mely sok problémás területre hoz tökéletes megoldást. Emellett természetesen belekerültek a kisebb testvérből már ismert fagyérzékelő és időjárás időzítő funkciók is. A fagyérzékelő különösen hasznos a tavaszi- és őszi időszakokban, amikor alkalmanként előfordulnak reggeli fagyok. Ilyenkor a fagyérzékelő funkció nem engedi elindulni a gépet, amíg nem melegszik fel az idő egy kicsit, nehogy 'összetörje' a fagyott szálakat. Az időjárás időzítő pedig a szezon során végig figyelemmel kíséri a gép vágótárcsájára szerelt nyomatékszenzoron keresztül, hogy milyen ellenállásba ütközik a gép kése vágás közben. Ezt az adatot értékelve, el tudja dönteni, hogy mennyit nőtt a fű az elmúlt időszakban, szükséges-e a napi beállított menetrend szerint végig dolgoznia, vagy esetleg felülírva azt, már hamarabb is visszamehet a töltőállomásra, mert úgysincs mit nyírnia - védve ezzel a füvet a felesleges taposástól.
Teljesen új Automower 405X és 415X modellek:
A Husqvarna Automower® 405X és 415X - teljesen új prémium modellek az X-line sorozatban 2022-ben. Az új 405X modell az eddigi legkisebb X-Line modell, mely a 415X kistestvéreként érkezik 2022-ben a Husqvarna kínálatában. Az új modell a kis méretű, de tagolt kertek jolly joker lesz, eddig ugyanis sokszor okozott problémát, hogy egy kicsi tagolt kertbe nem tudtunk GPS-es nyírási segédlettel rendelkező gépet ajánlani, csak egy-két kategóriával feljebbről, többszörös áron. Ezt a problémát oldotta meg a Husqvarna a vadonatúj 405X típussal, amely már a 600 m2-es méretosztályban is tudja ugyanazt, mind a nagyobb testvérei 1500 négyzetméter fölött. Az Automower 405X maximum 600 m2-ig, míg a 415X típus 1500 m2-ig tud bonyolult gyepeket nyírni. Plusz új funkcióként a szisztematikus keskeny sávnyírás funkcióval kiemelkedően jól kezeli a szűkebb szakaszokat is, lejtőkezelésével pedig akár 40%-ig, illetve durva terepen is könnyedén halad mindkét modell. Az eddigieknél is szebb vágási eredmény érdekében számos új funkcióval látta el a Husqvarna ezeket a gépeket, ilyenek a fagyérzékelő, az időjárásérzékelő, az elektronikus késmagasság állítás és az ún. TargetHeight egyedi magasságállítási lehetőség is.
A prémium X-line termékcsalád tagjaként a gép az Automower® Connect App segítségével képes GPS segítségével a lopáskövetésre és már rendelkezik az otthoni, vezeték-nélküli szoftverfrissítés (FOTA) lehetőségével is. Az Automower® Connect alkalmazás segítségével vezérelheti gépét: nyomon követheti, irányíthatja és naprakészen maradhat egy képernyő érintéssel, bárhol is tartózkodik a világon. A megújult applikációban található Automower Intelligent Mapping (AIM) technológia segítségével ráadásul már Ön jelölheti ki a kert különböző zónáit, akár egyedi nyírási időkkel és vágási magasságokkal az egyes zónákban.
Az X-Line család tagjaként ennek a modellnek is járnak a LED-es első lámpák, a gumírozott lökhárító és a színes keréktárcsák is. Az alapgép szürke színben érkezik, de a fölső burkolata cserélhető fehér és narancssárga színekre is.
Husqvarna Automower Intelligent Mapping (AIM) technológia:
A 2022-es évre a Husqvarna márka továbbfejlesztette az eddig is nagy népszerűségnek örvendő Automower Connect applikációját, illetve főként az új X-Line modellcsalád tagjainak a beépített GPS-es és térképkezelési szolgáltatását. Az eddig ismert funkciók annyiban változtak, hogy az új rendszer egy mesterséges intelligencia segítségével úgy térképezi fel a kertet, hogy azt közben 30x30 cm-es mezőkre osztja, megjegyzi és eltárolja az akadályokat, illetve a térképezési munkája során megszerkesztett képet egy Google Maps alapú, műholdas képre helyezve megosztja a felhasználóval is. Tehát Ön is láthatja a kert formáját a telefonján, azon belül a robot pontos és aktuális pozícióját is. Az új rendszer legkiválóbb funkciója pedig a zónakezelés: Ön tudja felosztani a kertet a saját preferenciái szerint, különböző zónákat meghatározva a robotfűnyíró számára, akár különböző működési időszakokkal és más-más vágási magasságokkal kombinálva. Ugyanígy létre tud hozni "no-go" zónákat is, ahonnan átmeneti, vagy hosszabb időre szeretné kitiltani a gépet, akár egy teljes kertrészből, akár csak azon belül egy kisebb, pl. frissen újravetett felületről - anélkül, hogy a kábeleket módosítani kellene, kényelmesen megteheti az applikációból.